valaszut

csak oldalra nezunk, nem tudjuk merre tartunk. elfelejtunk mindent, ha egyszer elindulunk. lenn kattog a kerek, messze egy lampa eg, az ido reg megallt, vagy el sem indult meg. monoton ritmikaja a holdfenytol elragadja, vert pumpalo szived, a vegzeted. a keso hajnal dallamara egy masik oldalat mutatja, mig csillagga nem lesz az eleted. ugy izzik a sinpar, szikrat vedlik a vas, a kuzdelemmel terhes, hosszu ut alatt. hogyha fekez, megremulsz, felsz, hogy sorra kerulsz, mielott a neked rendelt celhoz ersz. tavolsagban mert let, minden merfold rancot ves beled. mar latod mennyit jottel es mennyit ersz. nincs tobb ketseg, reg elbujt moged. mig csillagga nem lesz az elet, addig visz tovabb!